
A Dakar egyetlen szellemi örököse Afrikában visszatér a fekete kontinensre. A verseny kategória izgalmas útvonalat, kemény etapokat és napi kiértékelést ígér. A túra kategória pedig rengeteg izgalmat és kalandot Budapesttől Bamakoig. 2013-ben ismét áthalad majd a futam a Szaharán és Nyugat Afrikán. A buli kedvéért a csapatok számát 2013-ben is 160 egységre korlátozzuk. A futam részletes útvonalát Áprilisban jelentjük be.
A 2013 évi Budapest-Bamako útvonala:
2013-ben a verseny és kaland kategóriában induló járművek szinte azonos útvonalon teljesítik a távot. Mauritániában a versenyzők jóval keményebb szakaszokon mehetnek majd. A Chinguetti-Tidjikja és a Tidjikja-Kiffa etapok valódi kemény kilométereket ígérnek.
A futam Budapestről indul és hivatalosan Bamakoban ér véget. Majd négy ráadás nap következik Bissau-Guineáig. Aki akar Bamakoban fejezheti be a kalandot, de aki még Afrikára vágyik, annak ott van a 4 extra túra nap. .
A futam túra kategóriában két kerék meghajtású autóval is megtehető. Lesznek szakaszok, amiket majd egy picit meg kell kerülni.
FIGYELEM! Az útvonal bármikor változhat. Akár a futam ideje alatt is.
START – BUDAPEST 2013. JANUÁR 25, Péntek délután
VERSENY ÉS TÚRA KATEGÓRIA 2012 HIVATALOS ÚTVONAL
| Etap | Dátum | Útvonal | Táv |
| 1 | Jan 25 | Budapest – Velence | 720 km |
| 2 | Jan 26,27,28 | Velence-Tinerhir (SUPER MARATHON 3 DAYS) | 2903 km |
| 3 | Jan 29 | Tinerhir-Zagora | 340 km |
| 3 | Jan 30 | Zagora-Tafraoute | 500 km |
| 4 | Jan 31 | Tafraout-Smara | 531 km |
| 5 | Feb 1 | Smara-Dakhla | 761 km |
| 7 | Feb 2 | Dakhla-Boulanoar | 426 km |
| 8 | Feb 3 | Boulanoar-Chinguetti Boulanoar-B2 Beach (Touring) |
560 km 250 km |
| 9 | Feb 4 | Chinguetti-Tidjikja B2 Beach-Nouakchott (Touring) |
460 km 125 km |
| 10 | Feb 5 | Tidjikja-Kiffa Nouakchott-Kiffa |
400km 607km |
| 11 | Feb 6 | Kiffa-Bafoulabe | 411 km |
| 12 | Feb 7 | Bafoulabe-Diema | 272 km |
| 13 | Feb 8 | Diema-Bamako | 358 km |
| 14 | Feb 9 | Bamako Rest Day | 0 km |
| 15 | Feb 10 | Bamako-Sigouri (Touring) | 190 km |
| 16 | Feb 11 | Sigouri-Labé (Touring) | 415 km |
| 17 | Feb 12 | Labé-Gabu (Touring) | 363 km |
| 18 | Feb 13 | Gabu-Bissau (Touring) | 312 km |
| 18 ETAP-Stages |
20 NAP/DAYS | TOTAL | 9920 km
Átlag:496 km /nap Avarage:496km |